Hivatás

Hivatásunk középpontjában egy egyszerű, mégis radikális vágy áll: Istent keresni, megismerni őt és vele együtt önmagunkat. Malavallei Szent Vilmos és Hippói Szent Ágoston követőiként hisszük, hogy az Istenhez vezető út elválaszthatatlan a befelé vezető úttól; persze nem önmagunkban bolyongva, hanem alázatban, fejlődésben és átalakulásban. Minden emberi lélek mélyén ott él a szomjúság: hogy ismerjenek minket, hogy szeressenek, és hogy teljessé váljunk. Ez a vágyakozás a kegyelem visszhangja, amely önmagunkon túlra hív, közösségbe Istennel, egymással. Szent Ágoston Regulája szerint szüntelen megtérésre törekszünk: arra a folyamatos belső lelki vándorlásra, amely a rendezetlen vágyaktól az igazság felé vezet. Ahogy Ágoston tanította, a rossz nem valami külső erő, hanem az akarat torzulása. A szerzetesi élet tehát nem menekülés a valóság elől, hanem annak igazabb, mélyebb megélése, folytonos korrekciója. Számunkra az imádság a jelenlét gyakorlata. A fejlődés pedig a szív és az értelem megnyitása az isteni világosság előtt. A közösség az igazságban, türelemben és szeretetben való együttnövekedés lassú munkáját végzi. A szolgálat pedig a kontempláció gyümölcse. A vilhelmita karizma egyszerre aszketikus, szemlélődő és pásztori. A csendben, a lemondásban, a Szentírásban és az önvizsgálatban gyökerezik, s az együttérzésben, a lelki kísérésben, valamint az Egyház iránti alázatos szolgálatban hoz termést. Lelkiségünk tiszteletben tartja az isteni kegyelem és az emberi erőfeszítés együttes működését, a misztérium és a fegyelem, a belső út és a külső küldetés egységét.